Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hogyan legyél még szebb? Tippek 1. rész

2015.02.10


Egy túl jól sikerült éjszaka hatalmas táskákat tud varázsolni az ember szeme alá. De nem feltétlenül csak a szórakozóhelyeknek van meg ez a fajta hatása, a sok munka, a számítógép előtt ülés, vagy egyszerűen az életkorunk is tehet róla. Mivel kell ilyenkor ápolni a szemet? Adunk néhány ötletet!

 
- Az antistressz hatású gélmaszk azonnal felfrissít. A gélt vidd fel a szemkörnyékre, majd helyezd  a tenyeredet behunyt szemeidre, és simogasd őket a halánték irányába.

- Igazán hatásos a hidegkanál trükk: két kávéskanalat tegyél rövid időre a mélyhűtőbe, majd nyomd a szemhéjadra. A hideg borogatás, például rózsavízzel, is élénkítő hatású.

 

Az apró szemráncok nem feltétlenül a korral járnak. A mimika – például a gyakori nevetés – is stresszt jelent a szemkörnyéknek. A bio-szépítőszerek elsimítják azokat. A hidratáló szemgélek napi használatával nemcsak a ráncokat simíthatod ki, hanem az elveszett nedvességet is pótlod.

Hatásos a következő ráncellenes villámkúra: egy evőkanál éjszakai krémet, egy kávéskanál mézet, fél kávéskanál olvasztott kakaóvajat, öt csepp D-panthenolt - gyógyszertárban kapható - keverj össze, és gyengéden masszírozd a bőrbe. Tízpercnyi hatóidő után a maradékot kozmetikai kendővel óvatosan távolítsd el.

 

A szemkörnyéki karika többnyire hajlam kérdése. Stressz, környezeti terhelések is zavarhatják a sejtek mikrocirkulációját. Az anyagcsere-termékek nem távoznak el, aminek eredményeként megduzzad a szemkörnyék.

 

Vérkeringés élénkítése: tegyél három-három perces hideg-meleg váltóborogatást a szemre, hideggel fejezd be.
Teakúra: helyezz lehűtött teafiltert a szemhéjra tíz percre.
Hideg frissítő: a hidegben összehúzódnak a szövetek, csökken a vérellátás. A géllel töltött, jeges maszkok ezért simítják a szemhéjat, segítségükkel a kivörösödés gyorsan eltűnik.
Masszázs: középső ujjad helyezd vízszintesen szorosan a szemgolyóra. Gyűrűsujjaddal végezz lassan gyengéd, ütögető mozdulatokat az orrtól a halánték felé.